Arra születtem, hogy érezzek és megismerjem a világot. Hogy saját képességeimet kibontsam, határaimat feszegessem, és átlépjem őket. Hogy magam alakítsam a sorsomat, és megéljem minden egyes pillanatát. Hogy ne hagyjak elmenni magam mellett lehetőségeket, hogy tartozzak valahová, mégis különálló személyiség legyek. Hogy csalódjak, veszítsek, nyerjek, szeressek. Hogy tudjak, akarjak, merjek, próbáljak. Mert ha nem próbálom meg, életem végéig kísérni fog az a bizonyos 'mi lett volna, ha...?' kérdés, amit a világon a legjobban utálok..
Már annyiszor próbáltam gyűlölni. Annyiszor próbáltam elfelejteni vagy gyűlölni. De Ő akkor mindig jött azzal a szívet tépő mosolyával. Már nem próbálom gyűlölni. Csak felejteni akarok. Felejteni jót és rosszat, felejteni mindent ami Ő.
Tudom, hogy önző vagyok, de rettenetesen félek. Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek.
A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem...